Semmi más nem járt a fejemben csakis ez. De hát, ha szeretne nem hagyott volna el. Bambán bámultam az előttem álló személyt.
- Ha szerettél volna, nem hagytál volna el, nem lett volna fontosabb a modellkedés, mint én. - a fehér falakat néztem.
Lana meglepődve nyögött fel. - Honnan tudsz a modellkedésről?
Gúnyos vigyorom levakarhatatlan lett arcomról. Azt hitte, nem fogom látni a TV-ben? Azt hitte, nem fogom látni a divat lapokban? Ezt azért Ő sem gondolhatta komolyan. Szememet rávezettem. Döbbenet tükröződött szemeiből. Látószervemet lecsukva csúsztam fekvő helyzetbe. Fáradt voltam. Semmi másra nem vágytam, csak az öntudatlanság édes feketeségére, ami magába szippant. Előidéztem a szőkeség mosolygós arcát, mézédes nevetésére, sexy hangját. Bal kezemen a hegek bizseregni kezdtek. Ott ahol megérintett forró lett a kezem.
- Alszik? - szívem őrült tempóban kezdett el verni, ahogy felismertem a személyt akihez tartozik a hang.
- Nem hiszem. - Lana hangja irritálta füleimet.
Kinyitottam szemeimet és ülő helyzetbe tornáztam magamat. Szemeimet körbejárattam a bent lévőkön. Meglepődve vettem észre, hogy nem csak Niall és drága nővérem van bent. Amy ragyogó mosolya, Liam gyanakvó szemei, Zayn derült arca. És egy új arc is társult hozzájuk. Sikítani tudtam volna örömömben. Kezemből kitépve az infúziót kászálódtam ki az ágyból. Mindenki egy emberként mozdult felém, mikor meginogtam. Futólépésben rohantam oda hozzá.
Apa!
Semmi erőm sem volt szinte, de amennyire csak tudtam szorítottam derekát. Arcomat mellkasába temetve sírtam örömömben. Apa egyik kezét hajamra rakta, másik kezével szorosan vont magához. Fejét fejemre rakta. Próbált nyugtatni, de szerintem pontosan tudta miért vagyok így feldúlva.
- Semmi baj kicsim! Minden rendben van! - puszilt bele hajamba
*Pár nappal később*
Boldogan nyitottam ki a kórház bejárati ajtaját. Kiengedtek! Azóta nem beszéltem túl sokat Lanával mióta rájött, hogy nem vagyok olyan hülye, mint amilyennek képzelt. Jobb oldalamon Amy volt bal oldalon pedig Niall. Nem tudom mi üthetett belé, de minden esetre örülök neki. Amit sikerült kihúznom belőle az az, hogy 20 éves és, hogy ír származású. Van egy húga és egy bátyja, hogy a szülei elváltak. Lakott már Amerikában és azért jár még suliba, mert sokszor költöztek. Ez is több, információ, mint amit vártam, hogy elmond majd. A gipszem megnehezítette a járásomat.
A parkolóban a már számomra kicsit ismert motor és a BMW várt rám. Ha jól tudom a motor egy Yamaha R1-es. Persze ezt is a szőke angyaltól. A cuccaimat a kocsi csomagtartójába rakták. Amy és Niall kérdőn néztek rám. Értetlen tekintetemet látva a kék szemű lány elmosolyodott. Megfordított és a motorra mutatott. Leesett a tantusz. Niallel megyek. Megszeppenve indultam el Niallel az oldalamon a motor felé. Segített felszállni a motorra és csak utánam ült rá Ő is. Most tudtam, hogy bátran körbeölelhetem felsőtestét.
Erősen kapaszkodva hajtottam homlokomat a lapockájára. Amy szökdécselt oda hozzánk és nyomott a kezünkbe egy-egy bukó sisakot. Az enyémet felhúztam a fejemre, de Niall még várt. Csak tudnám mire! Végül pármásodperc múlva ő is felrakta fejére. Beindította a motort. Kezeim automatikusan szorították össze hasát. Mivel most bukósisak is volt rajtam nehéz lett volna a hátára helyeznem fejemet. Mellkasom szaporán süllyedt és emelkedett. Miután kikanyarodtunk a parkolóból őrült módjára ment.
Egy élesebb kanyarnál halál sikoly tört fel belőlem, amit Ő egy nevetéssel díjazott.
Bíz benne! Bízz benne!
Nem a kórháztól hazavezető úton mentünk. A McDonald’s felé haladunk. Na ne szórakozzon már velem, hogy most akar enni! De nagyon úgy tűnt, hogy most akar. Hitetlenkedve néztem, hogy leszáll a motorról és miután nekem is segített, felfedte tökéletes arcát. Nevetve ráztam meg a fejemet mikor megfordult és majdnem elesett a járdában. Kezemben a bukósisakkal bicegtem utána. Mikor beléptünk mindenki ránk nézett. Niall mit sem törődve velük indult el a sorhoz. Próbáltam beérni, de törött lábban igen nehéz.
- Mit kérsz? - nézett le rám.
- Nincs nálam pénz. - lehajtottam a fejemet és a gipszemet tanulmányoztam.
- Éppen ezért hívlak meg, Te kis butus. - szórakozott volt a hangja. - Szóval, mit is kérsz?
- Sajtburgert. - vigyorogtam rá.
- Rendben. Foglalsz helyet? - többé már nem engem kémlelt, hanem egy vörös hajú bigét. Csalódottan bólintottam és a sarokban lévő asztalhoz mentem.
Csak egyszer szentelné nekem minden figyelmét! Csak egyszer!
Miután kikapta a rendelést elindult vele hozzám. Jé, mégiscsak fontosabb lennék egy gyors menetnél? Ez a tudat boldoggá tett. Letette elém a tálcát és leült velem szembe. A sajtburgeremet elvéve onnan fixíroztam csillogó, kék szemét. Óvatos mozdulatokkal csomagoltam ki ételemet.
- Köszi. - amint kimondtam felpattant helyéről.
Fenyegető morgás támadt ki torkából. Ijedten néztem magam mögé. Fuldokolni kezdtem félelmemben. Jake barátai álltak a bejáratnál. Mikor kiszúrtak engem Mike, Jake legjobb barátja nagy mosoly kíséretében jött felénk. Felálltam a székemből és hátrálni próbáltam, de a hátam egy kemény mellkasnak ütközött. Felnéztem az illetőre, aki gyöngéden rakott maga mögé, evvel védve engem.
- Hívd fel Amyt, és szólj neki, hogy kurva gyorsan jöjjenek ide! - utasított keményen az angyal.
Teljesítve kérését gyorsan tárcsáztam Amyt aki azonnal felvette.
- Amy! - hangom pánik szerű volt. Valószínűleg meg is ijesztettem vele.
- Mi a baj? - rémült volt.
Gyorsan elhadartam neki mindent. Azt mondta 5 percen belül itt lesznek.
- Szia, Gwen! - köszönt vidáman nekem Mike. Összerezzentem érdes hangjátol.
- Mike! - nehezen sikerült kinyögnöm nevét.
- Micsoda öröm! Hát emlékszel rám! - hangjából kiérződött a gúny.
- Húzzátok el innen a seggeteket! - Zayn mély hangja megnyugtatott. Mike és barátai megdöbbenve fordultak meg.
Minden bizonnyal mi voltunk többségben. Megkönnyebbült sóhaj tört ki belőlem, mikor megadóan vánszorogtak ki. És még csak most vettem észre; minden ember szeme rajtunk volt. Az anyukák szorosan tartották maguk mellett gyermekeiket.
Vissza ültem a helyemre és beleharaptam a burgerembe. Jó ízűen ettem, a többiekből felszakadt egy nevetés. Nem értettem miért. Ártatlanul néztem körbe. Amy nevetve mutató ujjával orromhoz ért, és az ujjára kerülő ketchupot lenyalta ujjáról.
Mosolyogva néztem, hogy a többiek is letelepedtek. Ezentúl mindig együtt leszünk? Minden rendben lesz? Ezer meg egy kérdés. Valamikor választ kapok rájuk? Mindent összevetve nem mindennapi életem van...