Író: Laura
xoxo
*Lana szemszöge*
A kezemben a lapot szorongatva olvastam idegesen a sorokat. Mikor a végére értem egy hatalmas sikoly tört fel belőlem. Örömkönnyeim előjöttek szemeimből. Nem tudtam elhinni. Többször elolvastam, míg végül az agyamba nem vésődött.
Úristen, úristen, úristen!
Modellnek kért fel egy igen híres ügynökség. Könnyeimet letörölve, egy önelégült vigyor terült szét arcomon. Megérte a sok edzés végül. A papírt összehajtogattam és a nadrágom zsebébe csúsztattam. A fürdő felé véve az irányt, megnéztem mennyire látszik a sírásom. Szerencsére, meg sem látszódott. A bejárati ajtó csapódott. Meglepődtem, csak nekem kéne még itthon lennem. Kisétáltam és a vigyorgó húgommal találtam magam szemben.
Gombóc akadt a torkomon. Mégis hogyan mondom el neki, hogy elmegyek? Mély levegőt vettem és elindultam hozzá. Mikor meglátta, hogy nem mosolygok vissza, meghökkent. A szívem össze - vissza kalapált. Féltem a reakciójától. Ajkaimat összepréseltem egy vonallá, és fokozatosan engedtem vissza normális alakjába.
- Gwen... - szólítottam meg. - É-én elmegyek. - vártam, míg eljut az agyáig mit mondtam, majd szemrebbenés nélkül fojtattam. - És soha, de soha nem jövök vissza.
Lesokkolta a dolog. Percekig csak bambán bámult rám, majd könnyei megjelentek. Ettől féltem. Hisztéria roham jött rá. Kérlelt, hogy ne hagyjam el, de ellenálltam. Neki és a sírásnak is. Most nem az örömtől sírtam volna, hanem a keserű érzéstől. Hátat fordítottam neki, majd kettesével szelve a lépcsőt rohantam a szobámba. Kitéptem az ajtót a keretéből és egyből csaptam is be magam után. Utáltam magam.
A földre rogyva sírni kezdtem. Csak ne hagyjak mély sebet magam után. Csak ne utáljon meg. Csak felejtsen el. Felejtsen el? Az lehetetlen! Kínomban felnevettem.
Ó, kérlek Istenem, egyszer bocsájtsa meg nekem!
*Gwendolyn szemszöge*
A parázsló fájdalom a mellkasomban egyre jobban alább hagyott. Szemeim ide - oda cikázott az embereken a szobában. A rendőrök barátságosan mosolyogtak rám. Anya aggódva figyelt, Lana és Amy társaságában. A rendőrök a Jake ügy miatt vannak itt. Nem akarom, hogy itt legyenek...
- Nos, kezdhetjük? - nézett rám a női rendőr. Óvatosan bólintottam, mintha attól féltem volna, hogy lerepül a fejem. - Jake Knight tudomásunk szerint az ön ex-barátja, megfenyegette egy uszodában és lelőtte az erdőben, ahol eltörte az ön lábát. - nézett rám, megint bólintottam. - Elmondaná pontosabban mi történt?
Eszembe azonnal bevillantak a régi emlékek. Könnyeim megjelentek, és csaknem elsírtam magam. A rendőr látta, hogy érzékeny pontot tapintott ki ezért várt. Hagytam, hogy a képek leperegjenek szemem előtt. Nem bírtam ki. Elsírtam magam. Amy villámgyorsan mellém ugrott és megfogta a kezemet. Anya állkapcsa megfeszült, Lana pedig kapkodta a fejét köztünk.
Azt a kezemet amelyiket nem fogta Amy erőtlenül felemeltem és mutató ujjammal Lanára mutattam. - Ő menjen ki, addig nem mondok semmit ameddig itt van!
Döbbent arcok bámultak vissza rám. Lana arca síros grimaszba borult. Kezei ökölbe szorultak. Egy tapodtat sem mozdult. Liam és a szöszi előrébb dőltek a kanapén minket firtatva. Lana dühösen fújtatva hátat fordított nekünk és kiment a folyosóra. Megkönnyebbült sóhaj tört fel belőlem. Merev testtartásom lazult.
- Jake mikor megismertem kedves, aranyos srácnak látszódott. - kezdtem el. - Aztán miután összejöttünk megmutatta a rosszabbik énjét. Erőszakos volt velem. Majdnem megverte az egyik osztálytársamat, mert beszélgettünk. Két lábon járó időzített bomba volt. Aztán... - nyeltem egy nagyot. - Aztán mikor nem akartam lefeküdni vele, megakart e-erőszakolni. - a könnyek visszajöttek a szemembe. - De én gyorsabb voltam. Helyesbítek a rendőrök voltak gyorsabbak. Ők találtak meg minket egy elhagyatott házban.
- Egy házban? - kérdezett vissza a rendőr.
- Igen. A bíróságon 1 év és 6 hónapra ítélték el. Túlságosan jó volt az ügyvéd. - Liamre pillantottam. - Ezért akart bosszút állni. - Liam összehúzta a szemöldökét. Felállt, mire mindenki ránézett. Bocsánatot kért, majd kiment.
- Folytatná? - kérdezte türelmetlenül a jegyzetet szorongató rendőrnő.
Szemeim összeszűkültek. Bólintottam. - Az uszodában, rám talált. De azelőtt is hívott az iskolám udvarában. Aztán az erdőben. Fogalmam sincs hogyan került oda, azt főképp nem tudom miért lőtte le még Will-t is.
- Na itt van az, ahol elakadtunk a nyomozásban. Mi történt?
- Aznap reggel nem a szokásos bandához mentem, hanem Willhez és Amyhez. Felhúztam Will agyát, ezért egy szép lyukat ütött az iskola falába. Utána pedig az erdő felé kezdett menni, én pedig utána rohantam. Egy idő után megállt és felém fordult. Megöleltem és addig öleltem ameddig ki nem csúszott a kezeim közül. A lövés fülsüketítő volt. Közelről jött a lövés. Mikor megláttam, hogy Jake az... -mély levegőt vettem. - Megijedtem. Féltem. Miután engem is lelőtt, már csak a lábamban lévő fájdalomra emlékszem semmi másra.
A rendőrnő szorgalmasan írogatott. Mikor felnézett mosolygott. - Köszönjük. Ha nem gond, mi most mennénk. Be kell fejeznünk a nyomozást. Ha le valami hír az alábbi telefon számon elérhet.
Anya kezébe nyomták a papír fecnit és elsiettek. Be sem csukódott az ajtó a rendőrök után, Lana már bent is volt. Mérges tekintettel pásztázott. Ügyet sem vetve rá, szememet a szőke angyalra vezettem. Gyönyörű kék szemeit kémleltem, míg szemembe nem nézett. Nem kaptam el tekintetemet. Inkább mélyen szemébe néztem. Azt sem vettem észre, hogy kettesben hagytak vele. Csak akkor mikor elszakítottam a szememet róla. Meglepődve néztem körül, de rajtunk kívül senki nem volt bent.
Visszanéztem a szöszire, aki rám mosolygott. Rám mosolygott?! Lepődötten nyögtem fel, mire elnevette magát. Nevetése az egész szobát bejárta. Gyerünk! Ébredj fel! Ez csak egy álom! Egy meglehetősen szép álom. Felszisszentem, mikor megcsíptem magam. Nem, ez még sem álom.
- Niall vagyok. - dörmögő hangjára felkaptam a fejemet. Hihetem, vagy tényleg hozzám szólt?
Féloldalasan rám mosolygott. Tekintetemet a plafon felé vezettem. - Ó, anyám!
- Valami gond van? - szemöldökét összehúzva állt fel. Lassan felém kezdett sétálni.
- Semmi. - össze voltam zavarodva.
Eddig utált, le se szart.. Most meg mosolyog rám és beszél hozzám. Leült az ágyam szélére és a bal csuklómat kezdte kémlelni. Arcát kémleltem. Ajkai szétnyíltak egymástól, rosszallóan nézte a hegeket a csuklómon. Óvatosan bal kezébe fogta kezemet és mutató ujját lassan végig húzta minden vastagabb hegen. Kellemes volt. Élveztem az érintését. Szemeim lecsukódtak, szív verésem gyorsult. Attól tartottam, meghallja és itt hagy. Légzésem szaporább lett, de próbáltam minél jobban irányítani légzésem.
Az ajtó kinyitódott és drága nővére lépett be rajta. - Gwen, ezt muszáj megbeszélnünk!
Morgással jeleztem nem tetszésemet. - Nincs mit megbeszélnünk, Lana. Nem akarlak látni! Húzz vissza oda, ahonnan jöttél! Utállak! Érted?! Felfogtad?! Utállak! Most pedig elhúzhatsz, ne rontsd itt a levegőt!
Niall óvatosan lerakta kezemet az ágyra és inkább csendben kiment az ajtón. Lana arca elvörösödött. Ujjai fehérek voltak, annyira összeszorította öklét. Már csak a füléből kellett volna a gőznek kijönni és olyan lett volna, mint egy gőzmozdony. Ágyam elé sétált és ott megállt.
- A kurva életbe is! Ez akkor is megfogjuk beszélni, ha börtönbe kerülök is miatta! Ne legyél már ennyire gyerekes, Gwendolyn! - szemei szikrákat szórtak rám.
- Fogd. Már. Fel. Nem. Akarok. Veled. Egy. Rohadt. Szót. Beszélni. Erről. - tagoltam a mondatot, hátha így könnyebben megérti.
- Gwen, a kurva életbe is! Mit vársz? Adjam neked az életemet, hogy végre meghallgass? Vagy mit akarsz? Hmm? A francba én még mindig szeretlek, lehet Te megutáltál, de én nem.
Szeretlek.
Szeretlek...
Szeretlek!