11.rész

Sziasztok. Elnézést a késésrét, de behalt a gépem. Ezt is mostoha tesóm laptopjáról fejeztem be. Jó olvasást.


- Ugye csak hülyéskedsz? - kérdeztem anyától rémülten.

Anya könnyel telelévő szemmel nézett rám, majd lassan megrázta a fejét. Kezemet számhoz kaptam és úgy estem össze a nappali padlóján.

Nem lehet igaz! Nem! Nem! És nem!

Könnyeim kiapaszthatatlan patakként folytak végig arcomon. Anya felállt a kanapéról és odasétált hozzám. Leguggolt és úgy akart vigasztalni.

Apa haldoklik!

Amikor eljutott a tudatomig hisztéria rohamot kaptam. Elkezdtem azt üvölteni, hol van a kandi kamera? És azt is, hogy apa búj elő, ez nem vicces. Felfoghatatlan. Haldokol. Anyura pillantottam aki megszeppenve, sírva nézi végig ahogy hisztérikusan mindent össze-vissza dobálok. Éppen egy párnát akartam eldobni, mikor benyitott valaki az ajtón és odarohant hozzám. Amy. Mégis honnan tudja? Amy szorosan ölelt és velem együtt esett össze a padlóra. Hagyta, hogy az ölébe boruljak és kisírjam magam, miközben ő rám görnyedve ölelni próbál.

Amy karja alól kinéztem anyura aki a száját fogta és csendben zokogott. Suttogva szólaltam meg. - Melyik kórházban van apa?

Anya rám nézett - eddig a padlót nézte. Elgondolkodott, majd szép lassan, érthetően ejtette ki a szavakat. - A megyei kórházba vitték.

Felültem és körülnéztem. Minden szanaszét volt dobálva. Valószínűleg egy kívülálló ember azt hinné, hogy egy idegbeteg lakik itt. Majd később mindent elpakolok, de előbb látni akarom aput. Felálltam a padlóról, majd nagy lendülettel elkezdtem keresni a kocsikulcsot. Mikor megtaláltam a kabátomért mentem és a cipőmért. Mind a kettőt felcibáltam magamra és már indultam is, de Amy elém állt.

- Hova - hova? - húzta föl bal szemöldökét.

- Aput szeretném meglátogatni, szóval kérlek ne akadályozz. - néztem rá. - Szeretlek, de ebben még Ő sem tudna megállítani. - folytattam és az Ő-t megnyomtam.

- Majd vezeték én. - állt mellém anyu és kikapta a kezemből a kulcsot.

Bólintottunk és elindultunk a kocsi felé. Én ültem be anyu mellé Amy pedig hátra kényszerült ülni. A fejem majd' szétrobbant, annyira fájt. A sírás utóhatása. Annyira elgondolkodtam, hogy mire föleszméltem már a kórháznál voltunk. Kipattantattam a kocsiból és berohantam a kórházba, ahol a pultot céloztam meg. Megkérdeztem merre találom apát és már rohantam is tovább a szobájához. Anyuék nem győztek szedni a lábukat. Kopogás nélkül rontottam be a szobába.

Amilyen gyorsan mentem be, olyan gyorsan döbbentem is meg. Kék, zöld és lila foltok borították be orcáját. A foltok mellett sebes és vágásokkal teli volt az arca. Jobb karja begipszelve, nyakán a merevítő, jobb lába szintén gipszben. Szörnyű volt úgy látni. Könnyeim ismét utat nyertek. Nagy lépésekkel szeltem be azt a kevés távolságot ami köztünk volt. Oda húztam egy széket az ágya mellé és leültem. Óvatosan megfogtam bal kezét. Anyuék végre beértek és szinte egyszerre estek be az ajtón. Nem figyeltem rájuk. Csak apu arcát néztem.

- Mégis mi történt vele, hogy ide került? - suttogtam magam elé.

- Valami  idióta áthatott a piros lámpán és frontális ütközés történt. - mondta anya maga elé meredve.

- És a másik sofőrrel mi lett? - kérdeztem és nagy nehezen elszakítottam a szememet apu arcáról és anyu arcára vezettem.

- Elhagyta a helyszínt mielőtt a rendőrök oda érhettek volna. - nézett a szemembe.

- Cserbenhagyta? Mégis ki olyan szívtelen aki otthagy egy ember a kocsijában miután ő volt szabálytalan? - csattantam fel, bár csendes maradtam.

Anya nem válaszolt, csak csendben apa másik oldalára sétált. Felálltam, elengedtem apám kezét és kisétáltam. Leültem egy székre a fejemet a kezembe temettem és úgy sírtam. Halkan nyitódott és csukódott nem messze tőlem egy ajtó. Lassan felemeltem a fejemet és megláttam Őt.

Remek. Pont most? Ez most komoly?

- Szia. - köszönt neki Amy, mire a szöszi csak biccentett.

Hátat fordított nekünk, majd elindult a kijárat felé. Szememet felvezettem Amyre és kérdőn néztem rá. Megrázta a fejét, majd leült mellém. Fejemet ráhajtottam vállára, majd becsuktam a szememet. Amy óvatosan ráhajtotta a fejét az enyémre. Egy ideig még érzékeltem a körülöttem lévőket, de később már az álok világában jártam, ahol minden rosszabb volt, mint a valóságban.